A biológiai tisztítótartályban lévő iszap finom lett, és rossz ülepedési tulajdonságokkal rendelkezik, mikroszkóp alatt számos fonalas baktérium látható. A másodlagos ülepítő tartály szennyvízében a teljes foszfor (TP) még nagy adag kémiai foszforeltávolító szerek mellett is meghaladta a szabványt. Az aerob tartályban lévő hab abnormális színű volt, az iszap fehéres, aktivitása alacsony. Ezek a problémák gyakran nem a nem megfelelő levegőztetésből vagy az iszap korának szabályozásából fakadnak, hanem a mikrobiális világból. A mikrobiális szaporodáshoz szükséges tápanyag-egyensúly megőrzése alapvető fontosságú a biológiai tisztítórendszer stabil és hatékony működéséhez.
A tapasztalatok alapján az aerob mikroorganizmusok növekedéséhez és szaporodásához az optimális tápanyagarány hozzávetőlegesen BOD₅ : N : P=100 : 5 : 1. Ettől az aránytól való eltérés különböző problémákat okoz.
1. Elégtelen szénforrás
Ez általában látható a következő befolyó forrásokban, különösen az ipari szennyvízben, ahol nagy az ipari szennyvíz aránya: például vegyi és gyógyszerészeti szennyvíz, amely rendkívül alacsony nitrogén- és foszfortartalmú lehet. Alacsony-szén- és magas-nitrogéntartalmú-foszfortartalmú települési szennyvíz: Egyes területeken a háztartási szennyvíz szervesanyag-koncentrációja alacsony a víztakarékossági intézkedések miatt. Utólagos esővíz vagy talajvíz beszivárgás: Ez felhígítja a nyersvízben lévő szerves anyagokat.
Következmények: Alacsony nitrogéneltávolítási hatékonyság: A denitrifikációhoz szénforrásra, mint elektrondonorra van szükség. Az elégtelen szénforrás megakadályozza, hogy a nitrát-nitrogén (NO₃⁻-N) nitrogéngázzá redukálódjon, ami túlzott össznitrogénhez vezet a szennyvízben. Leromlott foszforeltávolítási hatékonyság: A polifoszfát-felhalmozódó baktériumoknak könnyen lebomló szénforrásokat (VFA) kell felszívniuk, hogy foszfort szabadítsanak fel az anaerob szakaszban. Az elégtelen szénforrás jelentősen csökkenti későbbi aerob foszforfelvevő képességüket. Az iszap öregedése: A mikroorganizmusok endogén légzésen mennek keresztül, ami az iszap mineralizációjához, töredezett pelyhekhez és gyenge ülepedési teljesítményhez vezet.
2. Nitrogén-elégtelenség
Magas-szén- és alacsony-nitrogéntartalmú szennyvíz kezelése: Ilyen például az élelmiszer-feldolgozásból, sörfőzésből és cukorfinomításból származó szennyvíz, ahol a szervesanyag-koncentráció (BOI/KOI) magas, de a nitrogén viszonylag kevés.
Következmények: Az iszap ülepítési tulajdonságainak romlása: Ha a szén elegendő, de a nitrogén nem elegendő, a mikroorganizmusok túlzott mennyiségben szintetizálnak alacsony-nitrogéntartalmú poliszacharid kolloid anyagokat, ami nagy-viszkozitású iszaptömeget okoz, megnöveli az SVI-értéket, és megnehezíti a másodlagos iszap ülepítését-. A kezelés hatékonyságának csökkenése: A mikroorganizmusok nem tudnak hatékonyan enzimeket és fehérjéket szintetizálni, anyagcseréjük akadályozott, szervesanyag-lebontó képességük csökken. Habzási problémák: Elősegítheti bizonyos fonalas baktériumok (például mikroszálas baktériumok) túlszaporodását, habzási problémákat okozva.
3. Foszfor-elégtelenség
Viszonylag ritka, de előfordulhat bizonyos ipari szennyvizekben.
Következmények: Gátolt mikrobiális aktivitás: A foszfor kulcsfontosságú az energiaátalakításhoz; A foszforhiány közvetlenül a mikrobiális aktivitás csökkenéséhez és az anyagcsere lelassulásához vezet. Gyenge iszap flokkuláció: Befolyásolja a normál sejtosztódást, ami laza pelyhes szerkezetet és zavaros szennyvizet eredményez.
Helyszíni működési stratégia
1. Milyen szénforrást válasszunk a kiegészítéshez?
Gyakori választások: nátrium-acetát (SD), metanol, glükóz stb.
Összehasonlítás: A nátrium-acetát gyorsan reagál, és gyakran használják vészhelyzetekben; a metanol olcsóbb, de biotoxicitása van, és lassú az indítási idő{0}}; A glükóz könnyen elérhető, de fonalas baktériumok tömegesedését okozhatja. Újabb lehetőségek: Az elsődleges iszap vagy konyhai hulladék fermentációjából származó illékony zsírsavak (VFA) hasznosítása jó módszer az erőforrások hasznosítására.
Hova kell hozzáadni?
Elsősorban a fokozott nitrogéneltávolításra használják, az anoxikus tartály elülső végéhez adják.
Fokozott foszforeltávolításra használják, az anaerob tartály elülső végéhez adják.
2. Milyen nitrogénforrást válasszunk? Karbamid, ammónia stb. A karbamidot a mikroorganizmusoknak ammónia-nitrogénné kell hidrolizálniuk, mielőtt hasznosítható lenne.
Hova kell hozzáadni?
Általában az anaerob vagy anoxikus tartály bemeneténél adják hozzá, hogy a mikroorganizmusok elegendő nitrogénhez jussanak a növekedés korai szakaszában.
3. Milyen foszforforrást válasszunk? Oldható foszfátok, például foszforsav és nátrium-dihidrogén-foszfát.
Hova kell hozzáadni? Hasonlóan a nitrogénforrás-kiegészítés helyéhez, a biológiai tisztítótartály elülső végén kerül hozzáadásra.